Szent Lőrinc templom története
Templomtörténet:
Joggal feltételezhetjük, hogy Zsira a legkorábbi templomos falvaink közé tartozik. Erre a falu védőszentjének, Szent Lőrincnek a tiszteletéből is következtethetünk. Sajnos sem a templom építésének, sem a plébánia létesítésének pontos idejét nem ismerjük. A faluközösségek első templomainak anyaga legtöbbször romlandó anyagból, fából készült. Talán a tatárjárás után épült fel a XVII. századig jellemző egyhajós templom a gótika felé mutató a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel. Ekkor már szervesen egészítette ki a templomot fallal körülvett temető, ezek a falak egyrészt hangsúlyozták a körülvett megszentelt terület menedékjogát, másrészt védelmet nyújtottak támadás esetén a lakosságnak. Bár a templomot többször átépítették, régészeti kutatás a környéken nem zajlott. Állapotáról részletesebb leírás, csak a XVII. századból maradt ránk. Az 1659. évi kánoni látogatás jegyzőkönyvéből lehet csak visszakövetkeztetni korábbi állapotokra. Ezen adatok szerint a templomnak egy tornya van egy haranggal, „az Oltáriszentség a szentély falának fülkéjében rács alatt tartatott, sekrestyéje pedig ősrégi."
1731-ben épült újjá a középkorban még gótikus jegyeket mutató templom barokk stílusban, a templom pénztára és a község segítségével illetve a Ráttkyak és Rimanóczyak hozzájárulásával. Ennek az építkezésnek az eredményeképpen a templom berendezése a mai napig barokk jellegű.
1848. október 11-én, a szabadságharc idején a templom leégett, de még ebben az évben a templom tető alá került a környékbeli települések lakóinak segítségével, előbb fazsindelyes volt, most agyagcserepet kapott. Ezért valószínű, hogy csak a tetőszerkezet égett le, mivel a templom barokk berendezései a mai napig megvannak.
A mai templom:
Az 1848-ban leégett templom maradványainak (barokk berendezés) fölhasználásával, 1885-ben Zalka János megyéspüspök (Győri Püspök, mint Kegyúr) segítségével Korner István borsmonostori kőműves újjáépítette kisméretű téglából, és ekkor kapta mai kereszthajós alakját a jelenlegi toronymagassággal (32 m) együtt. A templom felszentelése 1885. augusztus 9-én történt. A templom főhajója négyszakaszos dongaboltozattal fedett, oldalt cikkelyekkel. A mellékhajók a főhajó két cikkelyének felel meg és a főhajó felé árkádokkal nyílnak. Ezeket csehboltozat fedi. A szentély megtartja a főhajó szélességét és egy dongás szakasz után a nyolcszög három oldalával zárul. A boltozás három szakasszal történt. A padozat sakktábla formában fekete-fehér járólappal van burkolva. Határozott stílusba nem sorolható, neoklasszikus. Nem műemlék jellegű épület. A berendezés nagyrészt barokk.
Védőszentje Szent Lőrinc diakónus vértanú (augusztus 10.).
A templomban őrzik Szent Lőrinc diakónus vértanú és Szent Borbála csontereklyéjét, valamint a Boldogságos Szűz Mária ruhaszövet ereklyéjét is.
Szentségimádási napja március 5. és szeptember 15. (Fájdalmas Szűzanya).
Fogadott ünnepei: Szent János és Pál, Szent Anna, Szent Vendel,
Egytornyos épület, melynek tornya 3,45 x 3,45 méter alapterülettel épült téglafal, alul 92 cm vastagságú falakkal, mely felfele szűkül, a párkánynál a falvastagság 61 cm. Párkánymagasság 20 m. A torony teljes magassága a terepszinttől a csúcsig 32 m. A toronysüveg alatt 4 oldalon egy-egy vasablak van idomacél kerettel, mozgatható vaslemez zsaluval.
A torony teteje bádogozva van, a csúcsán kereszt (170 cm). A templom teteje cseréppel van fedve, a tetőszerkezet anyaga fenyőfa. Téglaalapzatú értékes drótkerítéssel bekerítve, mely 1908-ban készült. Két kétszárnyas kapu és két egyszárnyú ajtóbejárattal rendelkezik. A kerítés zöldre festett. A templom belmagassága: 8 m, hosszúsága: 26 m, szélessége max.: 18 m, min.: 8m.
1898-ban Erzsébet királyné (Sissy 1898. szeptember 10-én halt meg) emlékére ültették a bejárat előtt lévő nagyobbik hársfát (Iskola felől). Ez a mai napig megvan.
1900-as évek elején a templomnak 3 harangja volt, a nagyharang, a kisharang és a lélekharang. Közülük az I. világháború idején (kb.1914.) rekvirálták el a nagyharangot és a lélekharangot. A kisharangot pedig a II. világháború (kb. 1937.) idején vitték el.
1914-ben Ferenc Ferdinánd halálakor ültették a kisebbik hársfát a templom bejárata elé (úttest felől). Ez is a mai napig megvan.
1928-ban készült az I. világháborús emléktábla fekete svédgránitból a helyi hősök emlékére, mely Margitbányai puhamészkővel van bekeretezve. Tetején kereszt homokkőből, alatta a magyar címer a keretbe vésve, legalul egy kard a keret aljába vésve. A gránittáblát 2 db 98 cm-es oszlop díszíti jobbról és balról. Készítette: MACHLE Sopron. Eredetileg a paplak helyén, a jobb oldali mellékhajó bejáratánál volt a templom falán kívülről 1985-ig.
1930-ban öntettek a Zsiraiak 2 új harangot (nagyharang, lélekharang) az I. világháborúkban elvitt harangok helyett. A nagyharang Szent Lőrinc, a lélekharang Szent Imre herceg tiszteletére lett szentelve. Öntötte Slezák László harangöntő, Magyarország aranykoszorús mestere, budapesti lakos.
1937-ben épült a templom főbejárata előtti szélfogó két előreugró toszkán oszloppal a felette lévő baldachin-szerű tetőzettel és ekkor épült újjá a templom orgonakarzata.
1938-ban vezették be a villanyt a faluba és a templomba is.
1949. január 1-től a zsirai fiókegyházat a répcevisi plébániától elválasztották. Ekkor önálló lelkészség rangjára emelték a zsirai egyházközséget.
1967-ben viharkár következtében leesett a torony csúcsáról a kereszt.
Ezért 1968-ban kellett a torony felújítását elvégezni. A kereszt ki lett javítva és a toronysüveg új bádogfedést kapott horganyzott vaslemezből.
1985-ben készült a II. világháborús emléktábla fekete svédgránitból, mely Margitbányai puhamészkővel van bekeretezve. Ekkor lett e három emléktábla egymás mellé helyezve. Jelenleg a templom falába van beépítve, a kórusfeljáró mellett.
Ebben az évben a liturgikus tér kialakítása, a szentély kőpadozatával együtt Dr. Szabó Zoltán zsirai születésű lelkész, művészettörténész, festőművész tervei alapján történt meg. A szembemiséző oltárt, az ambót és a 7 sedest fából, Esztergomban a prímási asztalos műhelyben Németh Vince zsirai születésű asztalos mester készítette. Ennek felszentelését Dr. Lékai László bíboros prímás érsek végezte 1985. augusztus 10-én Dr. Pataky Kornél megyés püspök jelenlétében. A szentély és a régi sekrestye mázas fagyálló járólappal lett burkolva, ami Mata Miklós, zsirai kőműves munkája.
1990-ben lett a templom belső falazata egyszínűre lefestve Mézes Miklós egykori zsirai lakos, ma Kanadában élő volt országgyűlési képviselő adományából. Pannonhalmi mesterek végezték a munkát.
1996-ban készültek a templom színes ólomüveg ablakai, 7 db. Az Üdvözlégy ima szövegét tartalmazza: „Üdvözlégy Mária; Kegyelemmel teljes; Az Úr van Teveled; Áldott vagy Te; Az asszonyok között; És áldott a Te méhednek; Gyümölcse Jézus"
Tervező: Dr. Szabó Zoltán káplán, festőművész (Zsira szülöttje), adományozó: Bótai Péter Úr Budapesten élő mecénás és felesége, Márta asszony. Kivitelező: Mohay Attila üvegfestő iparművész. Ez az utolsó ablakban fel van tüntetve.
2001-ben lett a templomkert térkövesítése, a Zsirai Önkormányzat ajándékaként.
2001-ben a templom belül ismét megújult, festését a falu szülöttje, Dr. Szabó Zoltán atya festőművész tervezte és a secco-kat festette (a 4 evangélista; Szűzanya mennybevétele; Magyarország felajánlása a Szűzanyának Szt. István, Szt. Imre, Szt. Gellért püspök, Szt. László, Árpád-házi Szt. Erzsébet és Szt. Margit alakjával; Angyalos magyar címer) a Millenniumi Hivatal támogatásával.
Díszítőfestő: Papp Zoltán iparművész. Ekkor lett felállítva a templomkertben a fából készült Millenniumi kettős emlékkereszt, mely kb. 90 cm magas terméskődombon áll. A kövek közt van egy márványtábla, melynek felirata: „... Áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott... Arany János Millennium - Zsira 2001".
A keresztre a magyar címer és a 2001-es évszám van gravírozva. A GSD ajándékaként toronyóra mutatja az időt az elhaladóknak.
2003-ban a templom külső homlokzata újra lett vakolva és színezve, ez a kárpótlásból került kifizetésre. A kőműves munkálatokat Lócsi István rábatamási kőműves és csapata végezte.
2009-ben a toronyfeljáró teljes felújítása készült el. A szintek padozata és a lépcsőfokok teljes kicserélése mellett néhány gerendát is ki kellett cserélni. Ezt Bellovics István ácsmester zsirai lakos készítette.
2013 őszén lett felújítva a templom meglévő teteje, mely új lécezést, fóliát és cserepet kapott. Pályázaton 13.000.000.- forintot nyert az egyházközség. Az új sekrestye és a lakrész teteje is újra lett fedve állókarcos acéllemezzel.
A templom homlokzata (a lábazati vizesedést leszámítva) jó műszaki állapotban volt. Így a homlokzat csak egy felújító kétszeri festést kapott, a meglévővel megegyező színben. A lábazatra a meglévő vakolat eltávolítása után új, lélegző, falszárító vakolat került, majd erre páraáteresztő lábazati festék. A toronysüveg bádoglemeze is át lett festve a cseréppel azonos vörös színre.
A felújítás tervezője Gácsi József Ákos, szombathelyi lakos, okleveles építészmérnök. Építész munkatárs Pupp Péter, szombathelyi lakos, építészmérnök.
Szólj hozzá Bakk István [ 2023-05-09 14:37 ] DZSAGFAR TARIHI, magyarság ősi forrásai, avagy a turáni nyelvek (szkíta, hun és utódai, köztük a magyar és a székely) alapjai, és a Volga-Urál vidéke földrajzi neveinek nyelvtana és kapcsolatai Könyvbemutató: Czeglédi Katalin, Bakk Erzsébet, Bakk István, Bárdosi Ferenc https://videa.hu/videok/hirek-politika/dzsagfar-tarihi-es-a-magyarsag-o3oEkckO5RhhZxAu Bakk István [ 2021-06-22 15:11 ] Budaörsi Passió 1996. A Bakk Endre Kanonok Alapítvány szervezésében. https://www.youtube.com/watch?v=cFvZfDQ9g_A Feliratkozás: https://www.youtube.com/channel/UCB4DBaH54W6Ct9YG7RFzQkA/videos Bakk István [ 2021-06-22 15:10 ] Megszállták a budaörsi televíziót Wittinghoff emberei, a tulajdonos szerint meg akarják félemlíteni https://pestisracok.hu/megszalltak-a-budaorsi-televiziot-wittinghoff-emberei-a-tulajdonos-szerint-meg-akarjak-felemliteni/ https://www.youtube.com/watch?v=H38nh2TwF4A Bakk István [ 2021-04-20 10:16 ] Bakk Erzsébet PhS – Bakk István PhS: MAGNA HUNGARIA – NAGY-MAGYARORSZÁG ÉS A BLAKUSOK (Részlet) https://epa.oszk.hu/02300/02387/00043/pdf/EPA02387_osigyoker_2019-2020_01-04_041-052.pdf Kopjafa-avatás Pilisszántón P. Árva Vince atya emlékére https://www.youtube.com/watch?v=3xTQ1pNQGHU&list=UUB4DBaH54W6Ct9YG7RFzQkA&index=2 Feliratkozás primor Bakk István youtube csatornájára https://www.youtube.com/playlist?list=UUB4DBaH54W6Ct9YG7RFzQkA Bakk István [ 2021-01-17 10:48 ] Bakk István a Budaörsi Passió létrehozója az Euro Passion a Passió Szövetség alapító tagja 1991. https://www.youtube.com/watch?v=wyMpmh3_oOA Bakk István [ 2021-01-08 13:18 ] Kopjafa-avatás Pilisszántón P. Árva Vince atya emlékére https://www.youtube.com/watch?v=3xTQ1pNQGHU HU Bakk István: Magyar volt-e Hunyadi János? https://www.youtube.com/watch?v=pPwTsJRJ8Hg Bakk István [ 2019-05-25 18:07 ] Közös imánk a keresztény Európáért (magyar, angol és német nyelven) http://www.szozat.org/index.php/25-cimlaphirek/6374-kozos-imank-a-kereszteny-europaert Imádkozz és gyújtsz gyertyát! Harangszóval emlékezünk 1456 óta arra, hogy Isten segítsége Nándorfehérvárott (ma Belgrád) győzelemre vitte a kereszténységet. A 2019. pedig éve lehet az Európai Alkotmányba rögzítendő kereszténységünknek, ha közös imával erősítjük egymást. A Primor Szentkatolnai Bakk Endréről elnevezett alapítvány felhívással fordul az egyesült Európa keresztény népeihez, hogy csatlakozzanak minden este 19 órakor tartandó közös imánkhoz. Urunk, Atyánk, ki mindannyiunk élete vagy, alázatos szívvel adunk hálát neked nagy jóságodért, amit naponta tapasztalunk e földi élet során. Köszönjük Néked, hogy Szent Fiad útján áldásban és békességben egységesíted Európát. Add meg nekünk, hogy Szent Fiad által erősödjenek meg vezetőink! Képviseljenek abban, hogy szívünk és történelmünk összetartó szavát a közös európai alkotmányunkban is képviseljék, ott is kereszténnyé válhassunk. Add meg a kegyelmet, hogy az ifjúság megismerje a békét, a szabadságot, ne kerüljenek az életet eltipró zsarnokság és háború martalékaivá. Legyen minél több halandó, nő és férfi, akik megtisztult, tiszta lélekkel járják a béke és szeretet útját, mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen. Bakk István [ 2019-03-09 09:32 ] Dr. Aradi Éva – PhS Bakk István – Prof. Dr. Gyárfás Ágnes: Múlt és Jelen. A pateszi pecséthengerektől a Kárpát-medencei szkítákon át az indoszkítákig, Bakk Endre Kanonok Alapítvány, Traditió 1. Szerkesztő: PhS Bakk Erzsébet A könyvet bemutatja https://www.youtube.com/watch?v=kKyc1YDw-jU PhS Bakk István: Rákóczi seregében az Úr szolgálatában. Elhangzott XLVI. Magyarságtudományi Napon 2019. https://www.youtube.com/watch?v=QwrAStY741s Bakk István [ 2018-11-06 06:08 ] Bakk István székely primor a Hunyadi-emlékév kapcsán Mátyás király reneszánsz udvarába invitálta az ünneplő közönséget és bejelentette, ... https://youtu.be/492Cf7RqWdc Múlt és Jelen http://bekefy.agnusradio.ro/2018/07/volt-e-magyar-genocidium-mit-er.html Bakk István [ 2018-08-30 20:25 ] A Bakk találkozó Alsócsernáton 2018. augusztus 18-án https://www.youtube.com/watch?v=7DTGnWhSiFo Bakk István [ 2018-08-10 09:29 ] Különleges könyvbemutató a Mátyás király évében, ahol kiderült, hogy a király közli a nagyvilággal a származását. 2018. július 2-án Budapesten a Barabás Villában bemutatásra került a három szerző könyve: Dr. Aradi Éva – Bakk István PhS – Dr. Gyárfás Ágnes: Múlt és Jelen. A pateszi pecséthengerektől a Kárpát-medencei szkítákon át az indoszkítákig címen. A könyvet Dr. Czeglédi Katalin nyelvész, szlavista, keletkutató mutatta be a nagy számban megjelent szakmai közönségnek. A munkát tudatosan időzítették Mátyás király emlékévéhez. A szervező Bakk István - aki egyben szerzőtársa is a könyvnek – felhívta a figyelmet arra, hogy a Bakk Endre Kanonok Alapítványnak a kezdeményezésére 2018. július 10-én 12 órakor egy percre főhajtással emlékezik az ország Mátyás királyra. Továbbá bejelentette, hogy azon a napon, július 10-én a Bakk Endre Kanonok Alapítvány indítja el és kezdeményezi Mátyás király szentté avatását a Vatikánban. ... A bemutatott könyv szakmai körökben is kiemelt figyelmet kapott. A könyvnek több célja van: egyrészt az, hogy a magyar társadalomban a honfitársainkat segítsék felkészíteni a más társadalmak, illetve kultúrák versenyének a kihívásaival szemben a szilárd önazonosságban rejlő állhatatosságra, másrészt, hogy tudatosítsák a székely és a magyar néperedet történelmi mélységeit, nemességét és páratlan sajátosságait. Olyan történelmi dokumentumok, okirati tények kerültek bele a kötetbe, amelyek támogatást jelenthetnek a magyarságtudat fenntartása és továbbadása szempontjából. Megfontolandónak tartják az oktatásban – a történelemtudat differenciált erősítése érdekében – az iskolai ajánlott olvasmányként történő bevezetését. A magyar népnek fontosak a nemzeti identitás, a nyelv, a születési hely és a hagyományok, amint a könyv előszavában idézett nemzetközi felmérések mutatói a világelsők között jelzik. De ezt ápolni kell! Ugyanakkor mindez párhuzamosan, ám eltérő módon és más-más történelmi múlttal fejlődött a magyaroknál, illetve a székelyeknél. A székely múlt adhatja a magyar nemzetnek az őstörténetét, amit a fejlődő tudomány, a genetika is támogat. Tehát a magyarságtudomány keretén belül is sok kérdésre ad választ ez a könyv. https://www.youtube.com/watch?v=ZH3gDvcR8Us |